alapitvany 1200

Erich von Däniken és Carl Sagan magasságai és mélységei elevenedtek meg egyszerre a Gothard Jenő Általános Iskola közönsége előtt, akik Pék Tibor nyugdíjas építőmérnök, egykori kámoni diák rendhagyó könyvbemutatóján hallgathatták az írót. A szerző a 150. író-olvasó találkozóját – stílusosan - egykori iskolája hetedik – nyolcadikos diákjainak tartotta.

Sajátos hangvételű előadás keretében beszélt a gyerekeknek „A (mitől vagy kitől?) változó klíma” című könyvének kételyt ébresztő gondolatairól. Nem tagadva az ember szerepét a globális felmelegedés által kiváltott klímaváltozás jelenlegi felgyorsulásában, inkább a Föld mélyében lezajló és a kozmikus, asztrofizikai hatások következtében bekövetkező ciklikus folyamatok környezetre gyakorolt hatásait próbálta bizonyítani. Pék Tibor szerint nem a Földet, hanem az embert, minket kell megmentenünk - magunktól. A Föld csak teszi a dolgát. A szerző a Bibliát, Einsteint és Pascalt segítségül hívva érvelt a természet és a Föld nagysága, törvényszerűségei mellett - az ember, az emberi tevékenység jelentéktelensége ellenében. Hite szerint a klímaváltozáshoz hozzájárul az ember, hiszen a bolygó része, de minden ártalmas tevékenysége eltörpül a Föld saját folyamatainak hatása, az óceánok mélyén, a magmában, a kőzetlemezek szintjén bekövetkező változások, vulkánkitörések, földrengések okozta környezeti hatások mellett.

Kíváncsi vagyok, mit szólna mindehhez Leonardo DiCaprio, és mit szólnak majd a diákok azután, ha megnézik az „Özönvíz előtt” című filmjét, melyet a National Geographic számára készített. Lehetőséget kapnak a nézetek ütköztetésére, hiszen a félév végén kémia házi dolgozat keretében dolgozzák fel a klímaváltozás témáját.

Varga Tamás kémiatanár

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu