A Szombathelyi Tankerületi Központ EFOP 3.2.5-ös projektjének köszönhetően 2017-ben szakkör keretében elindítottuk az iskolakert programunkat. Ennek eredményeként egy új közösségi térrel bővült iskolánk, amely meghatározó színtere környezeti nevelő munkánknak. A gyakorlatorientált oktatás olyan helyszíne, ahol a gyermekek a kertészeti ismereteken túl megtanulják környezetünk megóvásának mintáit és megélhetik az együtt végzett munka örömét. Az itt termesztett gyógy-és fűszernövények, kiskerti zöldségek a természetismereti tantárgyak tananyagának szemléltetését is segítik.
A pályázatnak köszönhetően négy éven át olyan szakmai programok valósultak meg, melyek a természettudományos pályaorientációt támogatták. Kertünk gondozásához rendelkezésre állnak a feltételek. Hét magaságyással, kerti eszközökkel, szerszámokkal, oktató táblákkal, szerszámtároló padokkal és egy munkaasztallal gyarapodtunk. Célunk, hogy a projekt zárását követően is fenntartjuk és lehetőségeink szerint tovább fejlesztjük a programot.
A Vas népe cikk ITT elérhető.

















