alapitvany 1200

Európai Hulladékcsökkentési Hét 

Iskolánk olyan akcióval csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét felhívásához, amely egyszerre célozta a szülőket és a diákokat, tehát tevékenységünk az egész család szemlélet formálására irányult. Diákjaink zöme otthon készített és csomagolt tízóraival érkezik az iskolába, amit általában a szülők készítenek el, jobb esetben együtt a gyermekükkel. Akik nem otthonról hozzák a tízórait, azok az iskolai büfében vásárolnak.

Akciónkkal a csomagoló anyagok mennyiségét akartuk csökkenteni, ezért a szülőkre és gyerekeikre, valamint az iskolai büfére egyszerre kellett hatnunk. Ennek érdekében az alábbiakat tettük:

 

Az ökoiskolai munkacsoport szervezésében és irányításával november 18-án, pénteken minden osztályfőnök kiosztott a gyermekeknek 5-5 darab környezetbarát papírból készült tízórais zacskót, melyeket a Szülői Szervezet vásárolt meg a szükséges mennyiségben. Az iskolánk honlapján felhívást tettünk közzé, majd az elektronikus naplón keresztül is tájékoztattuk a szülőket arról, hogy november 21-25. között a lehető legkevesebb csomagolóanyagot felhasználva készítsék el gyermekükkel közösen

a napi tízórai csomagokat. Ugyancsak tájékoztatást nyújtottunk az ilyen típusú zacskók beszerzésének lehetőségeiről is. Megkértük a szülőket, hogy ezen a héten ne használjanak alufóliát, frissen tartó fóliát, hanem helyette tegyék a szendvicseket tízórais dobozba, ha az nincsen, akkor csomagoljanak az általunk küldött környezetbarát zacskóba! Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy csak akkor használjanak csomagolóanyagot, ha az feltétlenül szükséges. Ugyanilyen zacskókat helyeztünk el az iskolai büfében is, az üzemeltetőt részletesen tájékoztatva és bevonva az akcióba.

Az általunk beszerzett és felhasznált zacskó garantáltan környezetbarát ökotermék, klórmentesen fehérített, komposztálható papírból készültek.

Az akcióról figyelemfelhívó plakát készült egy rajz-média szakos kolléganő irányításával, amit az iskolai büfé közelében helyeztünk el. Az akció alatt valamennyi osztály rendhagyó osztályfőnöki órán beszélgetett a hulladékcsökkentés lehetőségeiről és a környezetkímélő csomagolási lehetőségekről. Ezzel párhuzamosan rajzórákon és természetismeret órákon is feldolgozták a gyerekek ezt a témát. Az iskolai diákönkormányzat és a rádiós szakkör az iskolarádión keresztül napi szinten bekapcsolódott a kampányba, tájékoztattak, interjút készítettek az ökoiskolai munkacsoport tanáraival, diákokkal.

A környezetbarát zacskókat minden nap szelektíven összegyűjtöttük és megszámolták az osztályok megbízott tanulói, majd továbbadták az iskolai komposztáló csoport felelőseinek. Ugyancsak ezek az „öko-pakolás” megbízottak mérték fel, hogy hányan érkeztek az egyes napokon tízórais dobozzal, hányan használtak hagyományos csomagolást.

A résztvevők becsült száma kb. 1500 fő (egy gyerek + 1 szülő), de indirekt módon ennek a duplája.

A fel nem használt csomagolóanyag mennyisége nehezen becsülhető.

A diákok körében nagy sikert aratott az akció, végig lelkesek voltak. Az osztályokban levő kukák látványosan kevesebb szemetet tartalmaztak, ezt kg-ban lehetetlen kifejezni. A szülők visszajelzései meglehetősen vegyes fogadtatást tükröztek.

Érdekes szülői reformcsomagolás: A szendvics a mi öko-zacskónkba  csomagolva, de a biztonság kedvéért frissen-tartó fóliába tekerve, így belerakva egy tízórais dobozba, amit műanyag zacskóban hozott a gyermek.

„ÖKO-PAKOLÁS” - EREDMÉNYEK

 

osztály

tízórai csomagolása
környezetbarát papírból készült tízórais zacskó

 

 uzsonnás doboz

 

papír szalvéta

 

tiltott csomagolások (alufólia,folpack,nylon)

1a 125 5 - 2
1b 89 65 21 13
2a 98 49 10 16
2b 96 75 12 14
2c 104 29 6 1
3a 61 23 - 1
3b 82 80 28 9
3c 80 15 16 7
4a 84 33 27 10
4b 90 14 12 6
4c 115 - 5 5
4d 60 21 18 15
5a 90 8 6 4
5b 73 12 2 2
5c 112 2 6 3
6a 129 19 5 -
6b 113 22 3 8
6c 103 25 9 8
7a 111 18 1 1
7b 95 12 - 3
7c 84 - 4 4
8a 114 19 - -
8b 104 15 - -
8c 128 2 - -
© 2340 563 191 148

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2