2024. június 15-én rendeztük meg a Savaria TC pályáin az iskola tenisz programban résztvevő gyerekek számára a házi bajnokságot.
A verseny napján ragyogó idő köszöntött bennünket.
Szülők izgulva szurkoltak, gyerekek vidám hangulatban versenyeztek. Megismerkedtek a pályával, ahol akár nyáron is lehet sportolni.
Volt csoki, gyümölcs, emléklap, érem! Mindenki elégedetten tért haza.
60 gyermek mérte össze tudását négy kategóriában. Iskolánkat a betegségek miatt megfogyatkozatt csapat képviselte, 13 fővel versenyeztünk.
Az eredmények annál szebbek lettek!
Piros pálya
Deutsch-Szalai Míra 1. hely
Narancs pálya
Aszódi Ádám 1.c 1. hely
Modori Benjamin 2.a 3. hely
Saródi Márton 2.b 4. hely
Kulhay Ottó 3.c 5. hely
Zöld pálya
Aszódi Anna 4.a 1. hely
Babos Anna 5.b 3. hely
Kemény pályán sajnos nem jutottunk döntőbe, de ott is és más számokban is csoporton belül születtek még szép győzelmek.
Minden versenyzőnek gratulálunk!
Fotóalbum:
2024.június 3-án és 4-én erdei iskolában járt a 3.c osztály Őrimagyarósdon.
Ez a kis település az Őrségi Nemzeti Park területén található.
A gyerekek már nagyon várták a programokat. Induláskor az időjárás picit ijesztő volt, de szerencsénkre nem egész nap esett az eső. Első nap a szállás elfoglalása után íjászkodtunk és fába égettünk pirográf technikával képet szakemberek irányításával, segítségével.
Este még szalonnasütésre is sor került.
Második nap délelőtt megismerkedtek a gyerekek a fazekasmesterséggel, csodaszép edényeket készítettek.
Ezután a Vadása-tóhoz túráztunk. A Malomgát tanösvényen haladva megismerkedtünk a Vadása-tó növény-és állatvilágával. A 4.5 km-es kiránduláson jól elfáradtunk.
Ebéd után kürtöskalácsot sütöttünk.
Nagyon szép környezetben voltunk, finom ételeket fogyasztottunk, rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza.
Kísérő tanító nénik: Barcsánicsné Horváth Beatrix és Szlukovényi Nikolett
Fotóalbum:
Immár 5. alkalommal rendeztük meg díjátadó gálánkat, ahol a tanév során kiemelkedő versenyeredményt elért tanulóinkat jutalmaztuk. Az idén a megyei dobogós és az országos versenyeredményt elért tanulók részesültek elismerésben. Iskolánk 106 tanulója büszkeségünk felirattal névre szóló érmet vehetett át szüleik és felkészítő tanáraik jelenlétében.
Büszkék vagyunk tanítványaink sikereire és köszönjük a szülők támogató együttműködését!
Videós összeállításunk a díjazottakról
Díjazottak albumban, nagyobb képben
Díjazott tanulónk névsora:
Erdélyi Zoé 1. c
Aszódi Ádám 1. c
Borsos Bertalan 1. c
Vaspöri Adél 2. a
Modori Benjamin 2. a
Csillag Jázmin Hanna 2. b
Pezenhoffer Nóra 2. b
Tengelics Boróka 2. b
Budai Bella Dóra 2. b
Saródi Márton 2. b
Deutsch-Szalai Mira 2. c
Bánfalvi Zoja Eperke 3. a
Horváth Hanna 3. a
Horváth Kornél 3. a
Farkas Flóra 3. b
Hanuszek Hugó Béla 3. b
Keresztes Kolos 3. b
Németh Bendegúz 3. b
Németh Virág 3. b
Szele Milán Bálint 3. b
Nagy Donát 3. c
Baranyai János Márton 4. a
Benczenleitner Brúnó 4. a
Markó Lukács 4. a
Péter Bálint 4. a
Rácz-Racker Rebeka 4. a
Tóth Benedek 4. a
Tőke Gábor 4. a
Trencsér Iván 4. a
Haraszti Mihály 4. a
Puchala Arnold Miklós 4. c
Sóvári Dávid 4. c
Takács Levente Ádám 4. c
Takács Zsombor 4. c
Tolnai Milán Krisztián 4. c
Pfender Márk 5. b
Varga Flóra 5. b
Aszódi Márk 5. c
Borsos Hanga 5. c
Erdélyi Áron 5. c
Horváth Dorka Anna 5. c
Iszak Emese 5. c
Iván Ferenc 5. c
Nagy Ádám 5. c
Németh Levente 5. c
Novák Bence 5. c
Palotai Petra 5. c
Németh Lili 5. c
Pásztorházi Panna 5. c
Sényi Mátyás 5. c
Kovács Mátyás Vilmos 6. a
Rózsa Diána 6. a
Németh Ádám 6. b
Pécsi Botond 6. b
Pezenhoffer Zalán Pál 6. b
Sánta Noel 6. b
Juhász Máté 6. c
Prisznyák Krisztián Zénó 6. c
Szabó Balázs Benedek 6. c
Vida Mátyás 6. c
Takács Eszter 6. c
Horváth Lizi 7. a
Kiss Anna 7. a
Szolga Péter András 7. a
Kraft Ingrid 7. a
Kozák Zsanett 7. a
Gombás Laura 7. b
Varga Sára 7. b
Németh Maja Léna 7. b
Csabai Janka 7. b
Laczi Hanna 7. c
Németh Lóránt 7. c
Pásztorházi Gergő 7. c
Szabó Csenge 7. c
Szabó Sára 7. c
Tárnoki Zita 7. c
Tömböly Míra Mária 7. c
Zsigmond Nóra 7. c
Kovács Anna 7. c
Simon-Kiss Nimród 7. c
Horváth Ágoston 7. c
Fatalin László 8. a
Kovács Áron 8. a
Márkus Levente 8. a
Németh Sára 8. a
Polgár Patrícia 8. a
Soós Máté 8. a
Szarka Gábor 8. a
Szerb Dorka 8. a
Iszak Tamara 8. a
Bem Bendegúz 8. b
Dallos Maja Linett 8. b
Farkas Benedek István 8. b
Feigl Áron 8. b
Gáspár Liliána 8. b
Gergely Márk 8. b
Kovács Barnabás 8. b
Kovács Bíborka 8. b
Kutasi Fanni 8. b
Lang Benedek István 8. b
Molnár Noel Roland 8. b
Németh Márk 8. b
Schläffer Ákos 8. b
Seibert Bálint 8. b
Simon Gergő 8. b
Tolvaj Máté 8. b
KÖZÖS JÖVŐNK
Kárpát-medencei környezetvédelmi verseny
(Mezőörs 2024. Június 07.)
A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola és a gróf Széchenyi István Népfőiskola, valamint a Magyar Műhely Általános Művelődési Központ környezetvédelmi versenyt hirdetett Kárpát-medencei fiatalok számára három korosztályban. A verseny fővédnöke: Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke volt.
Iskolánk csapat Mezőörsön az országos döntőben remek versenyzéssel a második helyezést ért el.
A csapata tagjai: Horváth Ágoston, Németh Lóránt, Pásztorházi Gergő, Simon-Kiss Nimród tanulók
felkészítőjük: Lukács Gábor
A Békéscsabán megrendezett Országos Röplabda Diákolimpián IV. korcsoportos lányaink 6. helyen végeztek.
A csapat tagjai:Gombás Laura,Horváth Lizi,Laczi Hanna,Szabó Csenge,Szabó Sára,Tárnoki Zita,Tömböly Míra,Zsigmond Nóra, Varga Sára
Felkészítő: Tóthné Szőke Csilla
Iskolánkban rendhagyó módon emlékeztünk meg a nemzeti összetartozás napjáról.
A hetedik évfolyam a Határtalanul! program keretében témanappal, kiállítással, fotógalériával készült a megemlékezésre.
A Határtalanul! pályázatban résztvevő diákok élménybeszámolóit nagy érdeklődéssel hallgatták kicsik és nagyok a nemzeti összetartozás napján. A megemlékezés érdekes színfoltja volt az erdélyi népviseletbe öltözött Kozák Zsanett 7.a osztályos tanulónk, aki erdélyi tánclépéseket is tanított az érdeklődő diákoknak. A korondi népművészeti tárgyak, a székelykapuk, a rengeteg csodálatos helyszínről, élményről készült fotók betekintést nyújtottak erdélyi utunkba.
Fotóalbum:
Idén 24. alkalommal rendeztük meg a vetélkedőt, rendhagyó módon saját diákjainknak, akik kiemelkedőn teljesíttetek a természettudományos tantárgyaikban.
Az Arborétum mindig tökéletes helyszín ehhez a rendezvényünkhöz, külön köszönjük a sok segítséget, és támogatást, amit ott kaptunk.
A Megsebzett Bolygó vetélkedő nem csak egy verseny, hanem egy értékes tanulási és fejlődési lehetőség a felsősök számára. A vetélkedőn való részvétellel a diákok jobban megérthetik a Föld aktuális környezeti problémáit, és felkészülhetnek arra, hogy aktívan részt vegyenek a fenntartható jövő megteremtésében.
Miért fontos, hogy minden évben megszervezzük ezt a vetélkedőt?
Eredmények:
I. helyezett az 5.c osztály csapata
II. helyezett a 8.a osztály csapata
III. helyezett a 7.c osztály csapata
Fotóalbum:
HÁRMAT EGY CSAPÁSRA
Az idei tanévben is megrendeztük a „Hármat egy csapásra” városi tanulmányi versenyünket, amit a Gothard-hét keretében bonyolítottunk le.
A 2. évfolyamos gyerekek 3 fős csapatokban mérték össze tudásukat 3 területen: matematika/logika, magyar nyelv és szövegértés.
Az induló csapatok közül a legjobbak:
KÜLSŐS ISKOLÁK CSAPATAI KÖZÜL:
1. „Tigrisek” csapat - Paragvári Utcai Általános Iskola
Tagok: Hompasz Anna Luca, Németh Szofi, Pék Ambrus
Felkészítő: Novák Ildikó
2. „Tudós Palánták” csapat - Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Tagok: Kiss-Dénes Bori, Csécsényi Áron András, Virág Dániel
Felkészítő: Horváth Eszter, Mesterházy Csilla
3. „Pitypang” csapat - Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Tagok: Orbán Emma, Rimányi Marcell, Velladics Sára
Felkészítő: Schmallné Csákvári Gyöngyi, Szabó-Ambrus Eszter
SAJÁT ISKOLÁNKBÓL:
1. „Kisokosok” csapat
Tagok: Vida Sára, Nagy Marcell, Kopfensteiner Dániel
Felkészítő: Molnár Kinga Petra
2. „Háromtusázók” csapat
Tagok: Budai Bella Dóra, Hajmásy-Juhász Kristóf, Pezenhoffer Nóra
Felkészítő: Némethné Gergácz Anita
3. „Észbontók” csapat
Tagok: László Zoé, Ivánfai Bendegúz, Szabó Dávid
Felkészítő: Vargáné Nagy Zsófia
Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítőnek!
Fotóalbum:
Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.
Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.
Titkárság: +3620 4272526
Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054
Fax: +3694 505-670