alapitvany 1200

Az EFOP-3.2.15-VEKOP-17-2017-00001 „A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása” elnevezésű kiemelt projekt „Tematikus informális és nem formális tanulási alkalmakhoz kapcsolódó tanulási formák módszertani megalapozása” című alprojektje valósult meg iskolánkban a 25. héten. Ennek célja, hogy élményalapú, nyitott nevelési-tanulási környezetben megvalósuló tematikus programok kidolgozásával és támogatásával járuljon hozzá a köznevelés minőségének javításához.
A tábor programjának összeállításában fontos szempont volt az elsős korosztály képességeinek és érdeklődési körének figyelembevétele.
Hétfőn a régi gyerekjátékok nagy sikert arattak. Az iskolánk pedagógiai programja tartalmazza a környezeti nevelés fontosságát, mint örökös ökoiskola fontosnak tartjuk a hulladék mennyiségének csökkentését, ezért ruhaszalvétát batikoltunk, amelynek színeit összeválogatva egyéni alkotások születtek.
Kedden a kézügyességet fejlesztve a természetes anyagokat használva sóliszt gyurmáztunk, majd vendégek érkeztek Pécsről. Nagyon színvonalas előadással szórakoztatta a gyerekeket a fúvószenekar. A délutáni Boglya Zenekar táncházában jó hangulatban és aktívan vettek részt a tanulók.
Szerdán a Mesebolt Bábszínház előadása nyűgözött le bennünket, de a műsor utáni díszletbemutató is felkeltette a gyerekek érdeklődését. Délután grafikus művész segítségével plaketteket készítettak agyagból, ahol igyekeztek a saját képességeikhez mérten a lehető legjobban dolgozni a tanulók. A Boot Camp foglalkozás, a sajátsúlyos edzést is nagyon élvezték a tanulók.
A nagy meleg ellenére nagyon jól sikerült a csütörtöki egész napos kirándulásunk az Őrségben. Igyekeztünk a hely természeti értékeivel, jellegzetes növényeivel, állataival megismertetni az elsősöket, illetve a régmúlt építészet segítségével betekintést nyújtani az akkori kor életkörülményeibe.
Péntek délelőtt nagy siker volt a Kalandváros felkeresése. Délutáni központi programként a mozgáskultúra fejlesztésére irányuló balettóra valósult meg.
A bőséges programkínálat sok élményhez juttatta a gyerekeket Verasztóné Tóth Ildikó és Geider Gabriella tanító nénik segítségével.
___________
Vezető pedagógus neve: Lakatosné Kovács Gyöngyvér
A tábor ideje: 2021. június 28- július 2.
Helyszín: Gothard Jenő Általános Iskola (Szombathely)
Választott téma: Nemzeti és kulturális identitás, hagyományőrzés, anyanyelvápolás
A közösségi alkalom megnevezése: Barangolás a múltban (napközis)
Évfolyam: 2.

Hétfőn a tábor megnyitásával, ismerkedéssel kezdtünk. A gyerekek nagyon lelkesek voltak és szívesen részt vettek az ismerkedéses játékokban. Igyekeztek mindenki nevét megjegyezni a feladatok során. Saját névtáblájukat kreatívan, egyénre szabva készítették el. A nap második felében egy mesét dolgoztunk fel (A brémai muzsikusok), amihez a magyar órán tanult ismeretek is szükségesek voltak. Élvezték a témához kapcsolódó puzzle kirakását, egy-egy szereplő megrajzolását és az egyénileg választott állat megfestését. Igyekeztem minél több eszközt használni a kézműveskedéshez, hogy még színesebbé és érdekesebbé tegyem a programot.
Kedden alig várták, hogy elkezdjük a napot. A régi mesterségek megismerése érdekesség volt számukra, a kvíz feladatait élvezték. Az agyagozás és a kosárfonás nagy kihívás volt számukra, hiszen ezek kitartó és türelemmel járó feladatok, ami a mai gyerekre nem nagyon jellemző. Segítettem nekik a produktumok elkészítésében és tanácsokat adtam a könnyebb megvalósítás érdekében. A napot a manuális tevékenységek után mozgásos népi játékokkal zártuk. Olyan játékokat játszottunk, ami újdonság volt nekik.
Szerdán népi motívumokkal ismerkedtek meg a gyerekek. Ez bevezetője volt a nemezelésnek. Érdekesnek találták a gyapjút. A csapat tagjai nem készítettek korábban semmit gyapjúból. A tulipán egyszerű feladatnak tűnt, de itt is kitartónak és türelmesnek kellett lenni az elkészítésénél. A kézműveskedés után sportos feladatok várták a gyerekeket a tornateremben. Megismerkedhettek a Futsallal. Délután a régi hangszerekről tartottam előadást képek segítségével és videókkal. A nebulók érdeklődve figyelték az előadást, ami a Boglya Zenekar koncertjével zárult. Megismerkedhettek a néptánccal és a zenekar hangszereivel. Énekeltek és táncoltak, nagyon jól érezték magukat. Nem is akarták abbahagyni.
Csütörtökön kirándultunk. Először Kámra mentünk a Jeli Arborétumba, ahol a környezeti nevelés, a növények és állatok megfigyelése volt a cél különböző feladatokon keresztül. Igyekeztem egyszerű és kevés munkával járó feladatokat találni nekik, hogy élvezni tudják a kirándulás minden percét. Délután a Szajki-tavak Kalandparkba mentünk, ahol az állati nyomok keresése mellett, jutott idő a drótkötélpályát is kipróbálni. Bátran és kitartóan végezték el a feladatokat. Az egész napi túra után fáradtan, de lelkesen tértek haza a gyerekek.
Pénteken a Kalandvárosban indítottuk a napot, ahol hét próba várta a tanulókat. Igyekeztem az életkori sajátosságaiknak és érdeklődési körüknek megfelelő feladatokat kitalálni. Jól érezték magukat a játékban. A csoportos munka elősegítette, hogy mindenki odafigyeljen egymásra a cél elérése érdekében. Délután a kirándulás élményeit rajzolták le a tanulók. Nehéz volt számukra a választás, hiszen elmondásuk alapján minden tetszett nekik. Majd játékos feladatokkal érkeztek külső előadók. Utolsó programként a hétzáró programon az egész heti élményeket és tapasztalatokat beszéltük meg és erről egy közös, nagy alkotás is készült.
A napokat mindig a napi program ismertetésével kezdtük és a végén a tapasztalatokkal, véleményekkel és élményekkel zártuk.
Összegzésként, a hét feladatai megvalósultak a kitűzött céloknak megfelelően, a gyerekek jól érezték magukat és új tudással és számtalan élménnyel gazdagodtak.

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2