alapitvany 1200

Mit is mondhatnék egy szóval erről az utazásról? Felejthetetlen…

Április 25- én szombaton az esti órákban indultunk útnak. Másnap megálltunk Brüsszelben egy városnézésre. Láttuk a belga királyi palotát, körbesétáltuk a városközpontot, fotóztunk a Manneken Pis-nél és az Atomium-nál. Természetesen a gofrizás sem maradt ki. A nap végén egy dunkerque-i tranzithotelben pihentük ki a nap fáradalmait.

Másnap a Csalagúton át érkeztünk Angliába. Ragyogó napsütés fogadott minket. Londonba érkezve első utunk Greenwich-be vezetett, a világ időszámításának központjába, ahol megcsodáltuk a híres csillagvizsgálót, selfiztünk a kezdő hosszúsági körnél és gyönyörködtünk az elénk táruló panorámában. Ezután a City felé vettük az irányt, áthaladtunk a Temze fölött a Tower Bridge-n és meg sem álltunk a Tower of London-ig, ahol megtekintettük többek között a brit koronaékszereket, majd sétára indultunk a Monument, Szent Pál Székesegyház, Millennium Bridge, Globe színház érintésével.

Egy hosszabb kitérőt tettünk a Bank of England interaktív múzeumában. Este a szállásadó családoknál aludtunk. Nagy élmény volt végre a cél nyelven kommunikálni anyanyelvi beszélőkkel. A családok kedvesen fogadtak minket és finom ételekkel vártak. A mi családunknál rajtunk kívül voltak francia diákok is. Velük is összebarátkoztunk, igazi nemzetközi hangulat alakult ki.

Kedd reggel ismét nyakunkba vettük a várost és felfedeztük a Science és a Natural History Museum- okat. Ebédidőben a Hyde Parkban piknikeztünk, majd elsétáltunk a Royal Albert Hall felé és megtekintettük az Albert Memorial-t és Diana Hercegnő emlék szökőkútját. A délutánt vásárlással töltöttük az Oxford Street-en.

Szerdán a Westminster negyedet fedeztük fel. Először felszálltunk a London Eye- ra, utána gyalogos városnézésen vettünk részt. Idegenvezetőnk rengeteg hasznos információt, érdekességet, történelmi adatot osztott meg velünk. Sétánk során megtekintettük a brit parlament épületét és a Big Ben-t, a Westminster apátságot, a Buckingham palotát. Átsétáltunk a St. James parkon, megálltunk a Piccadily Circus- nél, bepillantottuk a Covent Garden nyüzsgő forgatagába. A Trafalgar Square- n megcsodáltuk Nelson admirális oszlopát és a híres szökőkutakat. Este elindultunk hazafelé az autóbuszunkkal és csütörtökön már mindenki személyesen számolhatott be élményeiről saját családja körében.

TO BE CONTINUED…..

London - Képek

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2